Căutare

„A központi választási iroda meghatározta az új törvényhozásban a mandátumok számát. E szerint a 332 képviselőházi mandátumból a szocdem–humanista uniónak 132, a D.A. Szövetségnek 112, a Nagy-Románia Pártnak 48 hely jut, az RMDSZ 22 mandátumot tudhat magáénak, 18 helyet pedig a nemzeti kisebbségek képviselői foglalnak el. A szenátusban a 137 mandátumból 57 illeti a PSD–PUR uniót, 49 a D.A.-t, 21 a PRM-t, és 10 szenátora van az RMDSZ-nek.”
A választási eredményekből nyilvánvalóvá vált, hogy sem a D.A. Szövetség, sem a PSD nem alakíthat kormányt az RMDSZ nélkül.
„Az előrejelzések szerint Năstasénak nagyobb esélye van arra, hogy megnyerje az elnökválasztás második fordulóját. Ha a jelenlegi miniszterelnök foglalja majd el az államfői széket, akkor kétségtelen, hogy Mircea Geoanát, eddigi külügyminiszterét bízza meg a kormányalakítással.”
A szavazók viszont másképpen döntöttek.
„Traian Băsescu lett Románia új elnöke, a közvélemény jól ismeri, és talán ezért hatott meglepetésként, hogy kis különbséggel ugyan, de felülkerekedett ellenfelén, Adrian Năstasén, aki kormányfőként az elmúlt négy évben komoly előrehaladást ért el az ország uniós csatlakozásában. Az államfőt, aki a Demokrata Párt – Nemzeti Liberális Párt szövetség színeiben nyert, azért jelölte a két alakulat tagsága, mert a liberális Theodor Stolojan a választások előtt visszavonult a politikai életből.”
Băsescunak a civil szervezetek is besegítettek azzal, hogy folyamatosan ócsárolták Năstase és kabinetje munkáját.
„A magyar közösség közel 80 százaléka Năstase neve mellé ütötte a pecsétet, 24 százalékuk a volt tengerészt választotta. Azoknak a román elemzőknek lett ezzel igazuk, akik a második forduló előtt azt állították, hogy a magyar közösségen belüli ellenzék az elnökválasztáskor vagy nem megy el szavazni, vagy az RMDSZ ellenében a D.A. jelöltjére voksol. Így ismét egy platformra kerültek a „nagy-romániások” közel hetven százalékával, akik Vadim Tudor híján Băsescura szavaztak.”
A kormányalakítás korántsem volt zökkenőmentes.
„A győztes az eredmények kihirdetése után kijelentette, hogy a liberális Călin Popescu Tăriceanut bízza meg kormányalakítással. Azt is elmondta, számít a humanistákra (PUR) és az RMDSZ-re. Nyilatkozatában jól hangzó belpolitikai célokat fogalmazott meg: az állami intézmények depolitizálása, a sajtószabadság visszaállítása, a szegénység megszüntetése. Külpolitikai prioritásként viszont a Washington–London–Bukarest-tengely megerősítését jelölte meg, ami enyhén szólva nehezen értelmezhető.”
Ezt azóta sem érti senki, különösen Brüsszel nem.
„Két ünnep között, rohamtempóban történt meg a hatalomváltás Romániában. Az új kormány bizalmi szavazásának parlamenti ülésén mondott beszédében Verestóy Attila szenátusi frakcióvezető értékelte az együttműködést a Năstase-kormánnyal és vázolta a kormányzati szerepvállalás lehetőségeit a Tăriceanu-kabinetben. Lezárta ezáltal az RMDSZ működésének egyik legeredményesebb korszakát, s megnyitotta a kisebbségi érdekérvényesítés új stratégiájának ciklusát.”
Persze a dolog nem ment bonyodalmak nélkül:
„A humanisták ingadoztak. Szinte az utolsó pillanatig nem jelentették be, hogy részt vennének-e a Tăriceanu-kormányban, azaz átállnának-e a D.A. oldalára. A Szenátus és a Képviselőház elnökének megválasztásakor a PUR és a kisebbségek is megszavazták Nicolae Văcăroiut, illetve Adrian Năstasét. (Băsescu előre megmondta, hogy a PUR elválik a volt kormánypárttól.) Ám még ezzel sem volt meg a törvényhozási többség. Kellett a Varujan Pambuccian vezette kisebbségi frakció. Az nem titok, hogy a »hivatalból« alsóházi tagokká lett kisebbségi képviselők mindig a hatalom mellé sorakoznak fel, de most még nem lehetett tudni, ki a hatalom. A PUR kormányszerep-vállalása után ez mindenki számára kiderült, és a kisebbségek is beálltak a Tăriceanu-kormány támogatói közé.”
Végül összeállt a kormány. Villámgyorsan kiosztották a tárcákat, eldöntötték, hogy három államminiszter segíti a miniszterelnök munkáját. Az RMDSZ egy miniszterelnöki-helyettesi és három miniszteri tisztséget kapott, számos államtitkár, főigazgató, intézményvezető, valamint prefektus tevékenykedik az ország színeiben.
„Még ki sem hűlt a karácsonyi kalács, amikor összeült a két ház, hogy meghallgassa a kormányprogramot és döntsön, ki vezesse az országot az elkövetkező időszakban. A kormányfő felszólalásából kiderült többek között, hogy egy kisebbségbarát kabinet veszi át a hatalmat, európai programmal.”
Amint később kiderült, a miniszterelnök és pártja maradt az egyetlen hiteles partnere az RMDSZ-nek.
Alighogy megalakult a kormány, kezdődtek a politikai botrányok, melyeket elsősorban – a csendes munkával mit kezdeni nem tudó – elnök generált.
„Az államfő az Adevărul napilapnak adott interjújában azt mondta, támogatná akár az azonnali előrehozott választásokat, csak szabaduljon meg az erkölcstelen Román Humanista Párttól (PUR), amely csak úgy bizonyíthatja lojalitását a jelenlegi hatalomhoz, hogy segédkezik a szenátus és képviselőház szocdem elnökének leváltásában. Az elemzők egyetérteni látszanak abban, hogy az előrehozott választások ötlete csupán figyelmeztetés. (…) Cristian Pârvulescu politikai elemző szerint nem fenyeget az előrehozott választások veszélye, szerinte az történt, hogy a PUR és az RMDSZ elérte kéréseinek felső határát a területi pozíciók megszerzésében.”
A kormányalakítás után következtek a pártkongresszusok. A liberálisok megerősítették elnöki tisztségében Tăriceanu miniszterelnököt, a demokraták Emil Bocot választották az alakulat élére.
„Emil Boc, a Demokrata Párt (PD) ügyvezető elnöke arra kérte a Nemzeti Liberális Pártot (PNL), a Konzervatív Pártot (korábban PUR), valamint az RMDSZ-t, hogy július 1-jéig járuljanak hozzá a parlament mindkét házának szabályzatmódosításához, amelynek révén Adrian Năstase és Nicolae Văcăroiu leváltható lesz a törvényhozás éléről még a nyári parlamenti szünet előtt. Míg a liberálisok teljes mértékben egyetértettek a kezdeményezéssel, s a konzervatívok óvatosabbak az üggyel kapcsolatban, addig az RMDSZ határozott nemet mondott. Markó kijelentette: a parlament vezető politikusainak a leváltása csak szeptember 1-je után valósulhat meg.”
Közben elkezdődtek az igazságügy korszerűsítése végett folytatott tárgyalások. A szocdemek és a nagy-romániások bojkottja mellett a koalíció nehezen, de keresztülvitte a reformhoz szükséges törvényeket. Az ellenzék az alkotmánybírósághoz fordult. A testület alkotmányellenesnek nyilvánította a törvénycsomag néhány tételét. Tăriceanu bejelentette: lemond, jöjjenek az előrehozott választások.
„Az Erdélyi Riport úgy tudja, mindenki bizonytalan a tekintetben, hogy mi történik az elkövetkező időszakban. Valószínű, hogy a liberális–demokrata szövetség továbbra is az előrehozott választásokat szorgalmazza, de elképzelhető, hogy az igazságügyi reformot célzó csomagot – kivéve belőle a kifogásolt passzusokat – kormányrendelettel elfogadja a kabinet és az államfő kihirdeti.”
Ez történt, de a lemondási hercehurcának korántsem lett vége.
Közben az országot elárasztotta a víz, emberek százai maradtak hajlék és javak nélkül.
„A miniszterelnök halasztotta a távozást, mégsem mehetett az Unió fővárosába lemondott miniszterelnökként. Ez a bizonytalanság a demokratáknak és az államfőnek is betudható. Băsescu esetében is mutatkozik némi bizonytalanság. Az árvíz előtt folyamatosan szorgalmazta az előrehozott választásokat, visszaküldte az alkotmánybírósághoz a törvényhozás által korrigált cikkelyeket, s mélyen hallgatott az árvizekről. Kijelentette, »esős évszak van«, nem kell hisztériát kelteni a természeti csapás körül. Ám miután Tăriceanu megjelent az árvíz sújtotta településeken, az államfő is elindult segítséget ígérni. Most már szerinte is baj van, de nincs szükség a szükségállapot bevezetésére.”
A lényeg: a vizek megmentették a kabinetet.
„Vaskos meglepetést okozva nem mondott le tisztségéről Călin Popescu Tăriceanu miniszterelnök. (…) Băsescu nem mondott le az előrehozott választásokról, de sem az idén, sem 2006-ban nem tartja kivitelezhetőnek. Képbe került közben az a Theodor Stolojan, aki 2004-ben államelnök szeretett volna lenni, most pedig újra miniszterelnök lenne. Egyelőre nem lesz az.”
És azóta sem került közelebb a bársonyszékhez.
„Szemmel láthatóan ideges Emil Boc. Mert miután a PD elnökeként az országos egyeztető tanáccsal megszavaztatta a kormány megbuktatását, egyszerre az nem hajlandó megbukni, legfeljebb átalakulni. Vasile Blaga belügyminiszter nyilvánosan elmondta: hat órán át győzködte Tăriceanut, hogy mondjon le. Mindhiába.”
Elvesztegetett idő volt ez is.
„Traian Băsescu a Bukarestben akkreditált külföldi újságírók előtt kijelentette, eddig semmiféle formában nem avatkozott bele a politikai döntésekbe, Romániában pedig nincs reális politikai válság.” És a plafon nem szakadt le… „Ha beleszóltam volna, a helyzet valahogy egyértelműbb lenne – mondta Băsescu mosolyogva.”
A lemondási történet után ismét terítékre került a két házelnök leváltása. Ezzel kormánypártok és ellenzék egészen őszig foglalta el magát.
„A PNL és a PD egyeztetéséről alig szivárgott ki valami. Csupán annyit lehet tudni, hogy a két alakulat megegyezett abban, hogy lesz kormányátalakítás, és leváltják a hét házelnököt. Ehhez a házszabály módosítására lesz szükség, és persze többségi szavazásra. Ha nem sikerül leváltani a szenátus és a képviselőház elnökét, akkor ez ismét ok lehet az előrehozott választásokra.”
A törvényhozásban gyakorlatilag megállt a munka, a házszabály-módosítás elvette az időt a csatlakozáshoz fontos törvények megalkotása elől. Végül megszületett a házszabály módosítására és ezen belül a két házelnök leváltására vonatkozó törvény. Az ellenzék az alkotmánybírósághoz fordult.
„Mind a kormánypártok, mind a sajtó politikai döntést vélt felfedezni a taláros testület hét bírájának határozata mögött. Az alkotmánybíróság hét tagja ugyanis alkotmányellenesnek minősítette a házszabály módosítását szolgáló törvénytervezetet, többek között a két házelnök leváltására vonatkozó fejezetet is. A hét alkotmánybíró közül öt a Szociáldemokrata Párt tagjaként korábban tisztséget is viselt az alakulatban, másik kettő pedig közel áll a nagyobbik ellenzéki párthoz.”
Azóta csend van a leváltás körül, hiszen újabb gumicsont került az asztalra: a kisebbségi törvény.

Egy törvényszerű eset

A 2005-ben az Erdélyi Riportban szereplő témák között minden bizonnyal vezet a kisebbségi törvény körül kialakult helyzet. A téma már február közepén felbukkant:
„Az RMDSZ választási programjában kiemelt helyen szerepelt átfogó kisebbségi törvény megalkotása. Varga Attila parlamenti képviselő, a Szövetség kisebbségi törvénytervezetét kidolgozó szakembercsoport tagja emlékeztetett arra, hogy a törvény kidolgozásának szükségessége az RMDSZ programjában, de a kormány programjában is prioritásként szerepel. Elsődleges célja egy olyan kerettörvény kialakítása, amely magában foglalja mindazokat a hatályban levő szabályokat, törvényeket, amelyek a nemzeti kisebbségek védelmére vonatkoznak, valamint azt, hogy ezt a keretet az elvárásoknak megfelelően egészítsék ki. (…) Markó Attila, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának vezetője elmondta, reményeik szerint február végéig sikerül véglegesíteni a parlamentben képviselt többi kisebbség reprezentánsaival együtt a törvénytervezetet, illetve nyilvános vitára bocsátani ezt. Folyamatos konzultációt terveznek a román civil szféra képviselőivel, a kisebbségi szervezetekkel. Hozzátette, a törvénytervezet a kormány törvénytervezete lesz.”
Néhány nappal később Markó Béla sajtóbeszélgetésén jelentette ki: első helyen a kisebbségi törvény áll. A jogszabály előkészítésébe nemzetközi szakértőket is bevontak, s megtartották az első egyeztetéseket a többi kisebbségi szervezettel.
„Szeretném, ha március végéig lenne egy tervezet, s azt a parlament már a tavaszi szesszióban elfogadná. Bár ebben nem vagyok olyan biztos – fogalmazott óvatos derűlátással az RMDSZ elnöke. – Ami azt illeti, nem egy idegnyugtató felhőjáték ülni ebben a koalícióban s szemlélni, mi is történik – tette hozzá.”
A törvény-előkészítő bizottság tagjaként a tervezet vitára bocsátása után nyilatkozott a Riportnak Márton Árpád képviselő:
– Bírálatként fogalmazódik meg, hogy a tervezet túl feszes, nincs miből engedni a vita során. Vagy van?
– Olyan törvénytervezetet alkottunk, amelyet el akarunk fogadni, fogadtatni. Ebben a törvényben számos lényeges új elem van. Ha sikerül elfogadtatni, akkor sok minden másképpen fog kinézni ebben az országban a mi vonatkozásunkban. Persze taktikailag vitatható a tervezet. Eleinte én is hajlottam arra, hogy olyasmit is beépítsünk, amiről tudtuk, hogy nem fogják elfogadni, és legyen miből engedni. Azt is tudtam viszont, hogy ettől nem lesz boldogabb a magyarság, hiszen sikertelenségnek éli meg, hogy beraktuk a tervezetbe, de nem tudtuk megoldani.
Áprilisra felerősödnek a viták a törvény körül.
„Sokan a csillagokat is lehoznák az égből, csakhogy valami rosszat mondhassanak az elmúlt héten a kormány elé került kisebbségi törvény tervezetére. Mert hiába mondják a jogszabály kidolgozói maguk is, hogy ez egy kerettörvény, amely a lehetőséget adja meg ahhoz, hogy a későbbiekben gyakorlati előnyökkel járó tartalmi elemekkel egészítsék ki, töltsék fel. S hiába érvelnek azzal is, hogy ezt a tervezetet eleve azzal a szándékkal írták, hogy célba érjenek vele, azaz átmenjen a szöveg a parlament két házán. S nem pedig azért, hogy mint futóversenyeken a nyúl szerepét betöltő atléta, fusson egy gyors kört az élen, aztán lihegve kidőljön a többiek elől.
Ijesztő az a türelmetlenség, amely ezt a példa és előzmény nélküli kisebbségi törvénytervezetet övezi. A sebtében megfogalmazott bírálatok ismeretében a jogszabályalkotók ezekre a címekre bátran elküldhették volna akár a horgászegyesület alapszabályzatát, netán a vasúti menetrendet, hiszen konstruktív észrevételt azokhoz sem fűztek volna, se többet, se kevesebbet.”
A magyar liberális pártelnök májusban tárgyalt a liberális román kormányfővel. Kuncze Gábor a Riportnak adott interjújában beszélt a találkozó részleteiről. (A sors fintora: a dolgok azóta épp fordítva alakultak.)
– Ön Bukarestben Tăriceanu miniszterelnökkel, s a többi tárgyalópartnerével is, számos, az erdélyi magyarság számára fontos kérdésről tárgyalt. Ezek közé tartozik a csíkszeredai főkonzulátus, aminek a létrejöttéről évek óta tárgyal a magyar és a román fél. Ön szerint lesz valaha főkonzulátus Csíkszeredában?
– Úgy látom, hogy a román politikai élet, beleértve a miniszterelnök urat is, most a kisebbségi törvényre összpontosít, ezért először az fog terítékre kerülni. Bízom benne, hogy rövidesen elfogadják a törvényt. A főkonzulátus egy következő lépés lesz, de be kell látniuk, hogy ez szükséges, és azok az érvek, melyeket korábban a létesítése ellen felhoztak, valójában komolytalanok és félre kell söpörni őket.
Több ízben is felmerült, hogy a törvény fejében valamit kértek az RMDSZ-től a koalíciós partnerek. Például segítséget Năstase eltávolításához.
„Ha kell, megesküszöm arra, hogy az RMDSZ semmit sem ajánlott cserébe a kisebbségi törvénytervezet elfogadásáért a koalíciós partnereknek” – mondta az Erdélyi Riportnak Markó Attila államtitkár.
Adrian Năstase, a Képviselőház elnöke, volt kormányfő május végén levelet írt Tăriceanu kormányfőhöz:
„Felelősségemnek érzem figyelemmel kísérni, hogy egy ilyen jelentőségű törvénytervezet törvényhozási vitája szükségességének, de jogi és várható társadalmi következményeinek is teljes tudatában történjen. Ebből a szempontból, úgy tűnik, az ön által vezetett kormánynak nem sikerült helyesen megvizsgálnia a következményeket, melyeket kiválthat. Szolgálok néhány ilyen értelmű példával: milyen velejárói lesznek annak, hogy a kulturális autonómiatanácsoknak kötelezően jóvá kell hagyniuk egyes iskolaigazgatók kinevezését? Mennyire időszerű a tervezetben az oktatás megszervezésére vonatkozó hangsúlyozott szétválasztás, az oktatás minden szintjén, az elemitől az egyetemig? (…) Mennyire időszerű, és melyek a következményei egy párhuzamos intézményrendszer (kulturális autonómiatanács) mint jogi személyiséggel rendelkező végrehajtó hatóság létrehozásának?”
Októberre megkezdődött a törvény felsőházi vitája. A helyzetről Eckstein-Kovács Péter szenátor nyilatkozott.
– Funar hozzászólása arra alapozódott, hogy ha elfogadják a jogszabályt, veszélybe kerül Románia egysége, az országot kizárják a NATO-ból, nem veszik be az Európai Unióba, és etnikai zavargások várhatók Erdély-szerte. (…)
– Mennyire lehet foganatja ennek a fajta hangulatkeltésnek?
– A célközönség a kormánytöbbséghez tartozók gyengébb lelkű tagjai, akiket el akarnak rettenteni attól, hogy megszavazzák a kisebbségi törvénytervezetet. (…)
– Az rendben van, legalábbis nem meglepő, hogy Funar, Păunescu, Iorgovan, Iliescu a maga stílusában a törvény ellen foglal állást. De mi a helyzet a demokratákkal és a liberálisokkal?
– A D.A. Szövetség részéről az erős emberek szóltak hozzá: a demokrata Radu Berceanu frakcióvezető és a liberális Puiu Haşotti. Mindketten arról biztosítottak fezszólalásukban, hogy támogatják a törvényt és megszavazzák. (…)
– Kell-e attól tartani, hogy a koalíciós partnerek átszavaznak?
– Ebből a szempontból vannak rossz tapasztalataink. Mindig akad egy-két kolléga, aki nem tartja be saját pártja véleményét, és egyéni meggondolás szerint szavaz. A puding próbája az evés, meglátjuk.”
És a puding október végi Lapzártánk tanúsága szerint – ízetlen volt.
„Meg sem száradt még a tinta a történelmiként aposztrofált első román–magyar kormányülés eredményeit rögzítő tizenöt dokumentumon, még ott mocorogtak a politikusi tenyerekben a csütörtöki parolák, a román parlament felsőháza részleges koalíciós közreműködéssel máris megtorpedózta a kisebbségi törvényt. Fűszerezi a helyzetet az a körülmény is, hogy a szenátusi történések alig néhány órával követték a Velencei Bizottság ülését, ahol az európai szakértők összességében – különös tekintettel a szenátorok szemében a román nemzet létét súlyosan veszélyeztető kulturális autonómiára – elfogadhatónak, támogathatónak nevezték a jogszabályt. Mi ez, ha nem az önmagát ismétlő történelem furcsa fintora? Kelet-közép-európai déja vu.”
A történteket Verestóy Attila szenátor értékelte a Riportban:
– Számított arra, hogy a szenátusban leszavazzák a kisebbségi törvényt?
– Nem arra számítottam, hogy simán megy majd az elfogadása, mert tudom, hogy ennek a törvénynek mi az értéke. Csak azok gondolták, hogy ez sétagalopp lesz, akik azt akarták bizonygatni, és hosszú ideje azt is sugallják, hogy ennek a törvénynek nincs valós haszna, nem jelent lényeges változást közösségünk számára. Nemcsak mi ismerjük a valós tétjét ennek a jogszabálynak, hanem a román nacionalisták teljes köre is. Ugyanis közülük néhányan figyelmesen elolvasták a tervezetet, és belátták, hogy a törvény segítségével a közösség végre olyan kérdésekben fog dönteni, mint a tanügy, a kultúra, a média, azaz minden olyan, az identitását érintő területen, amelyet eddig mások bitoroltak. (…) Többszörösen figyelmeztettem arra, hogy ez valós csata, és nem képzelt, zöldasztalon, ólomkatonákkal játszott parti. (…)
– Mi történik, ha a képviselőházban is leszavazzák a törvényt?
– Az is előfordulhat, hogy előrehozott választások lesznek. Minden előfordulhat, de az emberek és a politikusok sem arra terveznek, ami rendkívüli, ami ellentétben van az egyezségekkel, hanem azt próbálják megvalósítani, ami ezekben áll. Ha olyan helyzet áll elő, amely felborítja az egyezségeket, akkor vagy új megegyezéseket kell keresni, vagy új partnereket.
A felsőházban történtekről Lakatos Péter is beszámolt Parlamenti szilánkja- iban.
„Kiherélve, elgáncsolva… E két szó jellemzi legjobban a kisebbségek jogállásáról szóló törvénytervezet helyzetét a szenátusi szavazás után. Az előzmények előrevetítették a végkifejlet ilyetén alakulását. (…)
A szenátusi vita rémálomba illő, minden képzeletet felül-, jobban mondva alulmúló részletei, amint azt a képviselőházi zártláncú televíziós közvetítésen nyomon lehetett követni:
– Adrian Păunescu, a volt diktátor udvari költője szerint – aki állítólag hallgatni szokta a Kossuth rádiót – a törvénytervezet elfogadása, mellyel más kisebbségek, köztük a romák sem értenek egyet, bűntény lenne.
– Funar hamar megtalálta segítőtársait. Mint azt a későbbi televíziós szerepléseiben is előszeretettel említette, ezzel a törvénytervezettel még a Polgári Szövetség sem ért egyet. (…)
– A főszerep Vadim Tudornak jutott, aki a pulpitust csapkodva, habzó szájjal ilyeneket mondott: az RMDSZ terrorista szervezet, törvényen kívül kell helyezni; a magyarok néhány ezer évvel azután érkeztek, hogy mi románok e földön megállapodtunk; ezelőtt 60 évvel október 25-én szabadítottuk fel az ősi román földet az akkori Frundák, Ecksteinek és Verestóyk alól; a magyarok csárdást járnak a román sírokon (…)”
November második felében már nem a szenátusi kudarc, hanem az alsóházi vita volt a fő téma. A lapnak ismét Márton Árpád nyilatkozott:
– Az ellenzék titkos szavazást kér, éppen azért, hogy lehetőség legyen az átszavazásra. Titkos lesz a szavazás?
– Közel két hónapra vagyunk attól, hogy a képviselőház szavazzon a törvényről. Körülbelül december elején jár le a határidő, ameddig a bizottságok le kell hogy tegyék a véleményezésüket. (…) Még nem tudni, a pártok képviselői hogyan viselkednek majd bizottsági szinten.
– Mindez azt jelenti, hogy a kisebbségi törvény a téli ülésszakban már nem kerül a plénum elé?
– Napirendre kerülhet a plénumban. December elején jár le a bizottságok számára a határidő. Legkorábban a Mikulás hozhat szavazást a plénumban.
Lassacskán leírhatjuk, az ígéretek, fogadkozások után decemberre a miniszterelnök maradt az egyedüli mérvadó román politikai tényező, aki kitart a kormány által beterjesztett törvény mellett.
„Nem tartalmaz túlzásokat a romániai kisebbségek jogállásáról szóló törvénytervezet, amely jelen formájában csupán a létező valóság jogi keretét fogalmazza meg – jelentette ki kolozsvári látogatása idején Tăriceanu, majd hozzátette: – Nem hiszem, hogy félnünk kellene a kulturális autonómiától vagy a kisebbségeknek biztosított jogoktól.”